Szeretett vizünk bemutatásához Nyika Sándor (Sanyamester) barátom sorait idézném:

"A 'Folyóról', csak úgy...

Sokunk szemében a Dráva egy legenda.
Misztikus ködbe burkolózó, titokzatos, kiismerhetetlen, vadregényes, nehezen megközelíthető, halban bővelkedő csodafolyó. Mivel 45 évig egyszerű, halandó horgász ritkán, a környező települések lakói meg csak engedélyek tucatjainak kiváltása után tehették partjára a lábukat, vizére csónakjaikat, lévén határfolyó, ezért csak a hírét hallhattuk, és néha-néha horgászújságokban olvashattunk róla. Gyerekként, 12 évesen láttam meg először, amikor Somogy-Zselic vándortáborunk útvonala Barcson keresztül vezetett. Akkor csak félve, óvatosan pillantottam a rohanó, sebes vízre. Másodjára 34 évesen... De ez már hatalmas szerelem lett, bár második látásra. Természetessé vált, hogy mind több és több időt akartam partján eltölteni. Mint minden élővíz, érdekes víz a Dráva is.
Hiszen, aki sokat horgászik élő, vadvizeken, az tudhatja, hogy mindenért sokszorosan meg kell szenvedni, és sokszor küzdeni kell órákig még egy apró kapásért is, míg máskor meg, nem tudni miért, de mondhatni játszi könnyedséggel lehet jelentős fogásra, csodás élményekre szert tenni. A zsugori hirtelen, látszólag minden ok nélkül adakozóvá válik, ugyanúgy, mint ahogyan pillanatok alatt válhat kérkedően bőkezűből ismét zsugorivá. Kereshetjük ennek az okát, kitalálhatunk mindenféle ilyen-olyan magyarázatot, racionálistól az irracionálisig. Sőt, néha-néha vudu átkot, netán valamiféle mágiát, ufók mesterkedését vélhetünk a halak s vizek viselkedésén felfedezni. Mert ha mindig mindent a legjobb tudása szerint is ténykedik a horgászember, még akkor is mellétrafálhat.
Szememben olyan szépasszonyos. Ez azonban nem csak egy hízelgő jelző. Ám, mégis, 'Ő' mitől is olyan, akár egy szeszélyes szépasszony?
Jogos a kérdés. Elmondom, bár remélem, azért még jóindulatát nem vesztem el.
Egyszer kegyes az őt körül udvarló lelkes férfiemberhez, és bőkezűen osztogatja simogatásait, kincseit. Kényezteti, ajnározza, tenyerén hordozza az udvarlóját, csak hogy kedvében járjon. Máskor meg rideg, morcos, megközelíthetetlen fensőbbséggel utasít el minden közeledési kísérletet, és kíméletlenül adja az ember tudtára, hogy nincs számára hely mellette.
Jah, kérem. Hogy minden vadvíz, folyóvíz ilyen?
Az nem csak a véletlen műve."


Ehhez nem kell, és nem is lehet többet hozzátenni, minden benne van ami erre a folyóra jellemző, talán csak az hiányzik, hogy több odafigyelést igényel és nem csak az egyszerű horgászok részéről, még most is érződik a 45 év átka, hogy nagyon kevés figyelmet fordítanak erre az egyedülálló természeti kincsünkre.

Horgászat, Dráva, Horgász túra, Lovas túra, Túra, Túrák, Kézműves tábor, Fishing Fanatics